SZAVAZÁS

A Kormány a jövedelem fokozottabb adóztatása helyett egyre inkább a fogyasztást terhelő adókat emeli. Ön szerint helyes ez az irány?

Igen, mert az adóbevételek így sokkal jobban tervezhetők és behajthatók
Az irány jó, de az újabb adónemek bevezetésével már nem értek egyet.
Nem, mert egyre igazságtalanabbá válik így az adórendszer.

OrienTax hírek

2012 február 22
Cégeljárási szabályok változása

Az Országgyűlés tavaly fogadta el a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvényt, mely módosítások egy része idén március 1-én lép hatályba.

Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb újdonságokat:

  • Változás, hogy bővül a cégjegyzékbe bejelentendő adatok köre. A vállalatoknak induláskor nem csak a főtevékenységet, hanem az egyéb tevékenységi köröket is meg kell adniuk. A társaság tagjai és vezető tisztségviselői cégnyilvántartásban szereplő adatainak köre is bővül. Továbbá a székhely, telephely használat jogszerüségét is igazolni kell majd. (Ez utóbbi adatokat a cégjegyzésbe vezetett adadok változásakor, de legekésőbb 2013. febrár 1-ig be kell jelenteni a működő cégeknek is).
  • A módosítások másik fontos eleme, hogy emelkednek a bizonyos cégeljárási illetékek, illetve a mulasztásokkal kapcsolatban kiszabható bírságok.  A beszámoló közzétételének elmulasztása esetén például a NAV első alkalommal  500.000 Ft-ig terjedő, majd 1 millió Ft-ig terjedő bírságot szabhat ki, és azt követően – ha továbbra se teljesíti a kötelezettséget a cég – akkor törlik az adószámát.  
  • A fentieken túl lényeges változások lesznek a cégeljárás rugalmasságát és gyorsaságát tekintve is, ugyanis 2012-től bekerült az adózás rendjéről szóló törvénybe az úgynevezett adóregisztrációs eljárás, amely során az adóhatóság (cégalapításkor, illetve bizonyos változásbejegyzési eljárások során) összeveti az alapítók adatait a nála meglévőkkel és megtagadhatja az adószám kiadását (például bizonyos adótartozás elérése esetén). A cégek bejegyzésére nyitva álló 1 munkaórás határidő pedig ezentúl nem a cégbejegyzési kérelem benyújtásától, hanem az adószám megállapításától számítódik.  Tehát az új adóregisztrációs eljárási folyamat megnövelheti a cégeljárás idejét is.
  • A változások közül kiemelhető még, hogy visszaállításra kerül az úgynevezett kézbesítési megbízott intézménye.  Amennyiben a társaságban külföldi természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság szerepel, fel kell tüntetni a kézbesítési megbízott személyét, aki a külföldi részére kézbesítendő iratokat átveszi és azt a külföldi részére továbbítja.
  • A cégtörvény módosítása értelmében ha a cégjegyzékbe bejegyzett tag átruházza részesedését, a cégbíróság  a változásbejegyzési kérelem benyújtásáról elektronikusan értesíti  az adóhatóságot. Az adóhatóság pedig 3 munkanapon belül elektronikusan jelzi a cégbíróságnak, ha a cég, amelynek részesedését átruházni kívánják, 15 millió forintot meghaladó köztartozással rendelkezik. Ebben az estben a cégbíróság hiánypótlási eljárásban hívja fel  a céget, hogy a részesedés átruházás napjával mint fordulónappal készítsen könyvvizsgáló által hitelesített vagyonmérleget és nyújtsa be azt a cégbíróságra. 

Nyomtatás előnézet Megosztás